"Tévedés a Fideszt lefasisztázni" - egy volt párttag értékítélete

Title"Tévedés a Fideszt lefasisztázni" - egy volt párttag értékítélete
Publication TypeFolyóirat cikk / Journal Article
AuthorsHegedűs, István, and Szegő Péter
Full Text

A rendszerváltáskor sok, addig ismeretlen emberből lett politikus. Jelentős részük néhány év után eltűnt a közéletből, mások így-úgy közismertek maradtak. Sorozatunk első írása Debreczeni Józsefet, a második Roszík Gábort mutatta be. A sort Hegedűs Istvánnal, a Fidesz volt országgyűlési képviselőjével folytatjuk.

hvg.hu: 1994 júliusában lépett ki a Fideszből. Miért nem Fodor Gáborral együtt, 1993 végén?

Hegedűs István: Nekünk, a párton és a frakción belüli ellenzékieknek nagyon nehéz volt eldönteni, hogy menjünk vagy maradjunk. 1993 őszén Szájer József lett Fodor Gáborral szemben az Országos Választmány elnöke, ezzel a pártellenzék a Fideszen belüli háborút elvesztette. Felmerült a kérdés, hogyan tovább. Mindenki habozott, de bennem – akárcsak Szelényi Zsuzsában – erős volt még a fideszes identitás. Abban is reménykedtünk, hogy a párt Orbán Viktor vezette főszárnya észhez tér, abbahagyja az önsorsrontó politizálást és visszakanyarodik az addig többé-kevésbé általa is képviselt, tisztán liberális felfogáshoz. A Fideszen belül 1993 novemberében, egy-két héttel Fodor Gábor kilépése után megalapítottuk a Párbeszéd Platformot. Abban bíztunk, hogy a párton belül ki tudjuk alakítani azt a politikai kultúrát, amely alapján a különböző irányzatok beszélő viszonyban maradnak egymással. Óvatosan optimista számításaink nem valósultak meg, és bő fél év múlva mi is kiléptünk a szervezetből.

hvg.hu: Ha már Fodor Gábor – valamint Molnár Péter és Ungár Klára – kilépése nem hatotta meg a Fidesz akkori főáramlatát, abban nem reménykedtek-e, hogy a párt 1994-es katasztrofális veresége jobb belátásra téríti Orbánékat, akik visszatérnek az 1992-1993-ig vitt politikához?

H. I.: 1994 májusában a Fidesz hét százalékot kapott, holott két évvel korábban még harminc-negyven százalékon állt. Közvetlenül a választás után élt bennünk némi remény, hogy a kongresszuson a párttagság fogja kikényszeríteni a liberális irányvonalhoz való visszatérést és a pártvezetés összetétele is tükrözni fogja ezt a fordulatot. Ebben a helyzetben abban is bízhattunk volna, hogy Orbán és az akkori főideológus, Kövér László felhagy azzal a kalandorpolitikával, beleértve a jobbra való nyitást, amelyet – sokak emlékezetével szemben – már az 1994-es választás előtt elkezdtek. Persze komoly illúzióink nem voltak. Pártellenzékiként nem is indultam semmilyen posztért: a Fidesz országos listáján annyira hátul szerepeltem, hogy ezzel a választási eredménnyel nem jutottam be az Országgyűlésbe, mint ahogy Szelényi Zsuzsa sem. Így értelmét vesztette a párton belül további küzdelem.

hvg.hu: Fodor Gábor hamarosan a Szabad Demokraták Szövetségének tagja lett. Ön is belépett az SZDSZ-be?

H. I.: Nem. Amikor még létezett a kettős tagság a kilencvenes évek elejéig, akkor SZDSZ-tag is voltam. De az én identitásom mindig fideszes volt. Ugyanakkor hiányzott belőlem az a vad különállási kényszer az SZDSZ-től, ami Orbánékon már 1990-ben elhatalmasodott. 1994-ben azért sem lettem a másik liberális párt tagja, mert elleneztem belépésüket a kormányba – nem radikális antikommunista alapon, hanem azért, mert az volt a véleményem, hogy nem kell az abszolút többséggel rendelkező MSZP-vel koalíciót alkotni, inkább maradjon liberális alternatívája is az országnak. Sejtettem, hogy az SZDSZ sokat fog veszíteni népszerűségéből, de azt persze én sem gondoltam, hogy 1998-ban csak hét és fél százalékot kap.

hvg.hu: Ha már az SZDSZ bement a kormányba, nem lett volna-e bölcsebb a Fidesznek is koalícióra lépni az utódpárttal, ha másért nem, azért, hogy továbbra is a parlamenti patkó azonos oldalán legyen az SZDSZ-szel?

H. I.: Nem. Az volt a véleményem, hogy a hétszázalékos Fidesz maradjon ellenzékben liberális pártként. Ettől még elvi alapon fent lehetett volna tartani normális viszonyt az SZDSZ-szel. Persze Kövér László már ekkor kijelentette, hogy az SZDSZ és a Fidesz tűz és víz.

hvg.hu: A Fidesz „konzervatív fordulata” ellenére egyetért-e azzal, hogy a mostani párt minden, csak nem konzervatív?

H. I.: Nyolcvan százalékban egyetértek: a legpontosabb talán a populista jelző. A konzervativizmus annyiban mégis megáll, hogy néhány – főleg szimbolikus – területen tradicionálisan konzervatív a politikai vonaluk. Ilyen a kereszténység hangoztatása, a Közép- és Kelet-Európára jellemző nacionalista felhang, vagy a régimódi családmodell hirdetése. A párt politikájának teljességét tekintve azonban nekem sem a „konzervatív” – vagy akár a „neokonzervatív” – szó jut először eszembe, hanem a populista – legyen szó akár a gazdaság- vagy a külpolitikáról.

Nemcsak a frakciótagok, az érték is változott

© MTI / Illyés Tibor

hvg.hu: Az Amerikai Népszava lefasisztázta a Fideszt, mégpedig nem a szokásos, hétköznapi, hanem a legortodoxabb, Mussolini-féle értelemben. Ebben benne van az ön által említett populizmus, továbbá a vezérelvűség és a tömegmozgalmi jelleg is. A fasisztázás erős?

H. I.: Vannak a Fidesznek olyan vonásai, amelyek hasonlítanak akár a Mussolini-féle pártra is. Ennek ellenére túlzás és alighanem tévedés a Fideszt lefasisztázni – itt azért még nem tartunk. Az is téved szerintem, aki a Fideszt népi-nemzeti, völkisch alapon próbálja kategorizálni. Mindenesetre az akaratelvűség, a voluntarizmus nagyon is jellemző a Fideszre. Forradalmi retorikájával is kilóg a Fidesz a nyugati konzervatív pártok sorából: a Fidesztől saját pártszövetségén, az Európai Néppárton belül is sokan ki vannak akadva. Az ugyanahhoz a pártcsaládhoz tartozó CDU által vezetett német kormány nyilatkozataiból és reakcióiból egyértelmű, hogy mindaz, ami ma Magyarországon zajlik, Berlinben sokszor gyakran kiveri a biztosítékot. Pártszolidaritás ide vagy oda, a német elit elképedve és rosszkedvűen figyeli, hogy mi folyik ebben a számára kedves országban.

hvg.hu: Nyár elején ön tartott Berlinben egy előadást, melynek – ha jól értettem – viszonylag optimista kicsengése volt. Azt mondta, hogy az európai intézményeknek fontos szerepe lehet a magyarországi demokrácia helyrebillentésében.

H. I.: Megfogalmaztam azt a vágyamat, hogy az Európai Unióban – tanulva a magyar fejleményekből – ki lehetne építeni egy olyan mechanizmust, amely időben jelezné egyes tagállamok kormányainak esetleges populista vagy autoriter lépéseit. Azt nem hiszem, hogy bármilyen európai intézmény oly mértékben el tudná játszani a döntőbíró szerepét, hogy az Orbán Viktort teljes meghátrálásra késztesse alkotmányos és emberi jogi ügyekben. Mégis nagyon fontos, hogy az Európai Parlament a média- és az alaptörvény kérdésében többségi elmarasztaló határozatot hozott. Ebből sokak számára egyértelművé válhatott: nem csupán hőzöngő ellenzékiség a kormány politikájának magyarországi bírálata, hanem az európai intézmények és politikusok is hasonlóképpen látják, hogy milyen rémes irányba tart Magyarország.

hvg.hu: Kitehetjük az ablakba, ha a Velencei Bizottság vagy az Európai Parlament elítéli a magyar kormányt, nem? Szíjjártó Péter majd megmagyarázza, hogy miért csacsi a Velencei Bizottság vagy az Európai Parlament. A magyarországi demokrácia helyreállításának feladata alapvetően nem Magyarország választópolgáraira vár?

H. I.: De igen. Mindemellett én nem becsülném le a magyar kormány lépései által kiváltott nemzetközi botránysorozatot, illetve ennek a botránysorozatnak a magyar közvéleményre gyakorolt hatását. Azt minden érdeklődő magyar állampolgár tudja, hogy a Fidesz hadban áll számos nemzetközi intézménnyel és európai politikai irányzattal. Feltételezem, hogy ez sok választópolgárt aggaszt, aminek akár a választásokon is lehet hatása.

hvg.hu: A Fidesszel és a Jobbikkal nem szimpatizálók egy része egy új párt megalakulását várja. Mit gondol: létrejön a 2014-es parlamenti választás előtt egy szabadelvű párt?

H. I.: Én is várom a „liberális Messiást”. Várom, hogy megjelenjék a politikai színpadon egy olyan, alapvetően liberális politikai és gazdasági elveken alapuló társaság, amelyhez komoly reményt lehet fűzni. Az SZDSZ-ben korábban politizálók számára most hátrány a múltjuk. Ez nem morális álláspont: az új liberális Messiás eljövetelét várom, nem pedig egy régi visszajövetelét. Van másodlagos frissességű megoldás is. Arról is lehet szó, hogy a demokratikus ellenzék különböző csoportjai megállapodnak a választási együttműködésben, különös tekintettel az egyfordulós választási rendszerre. Ha a jelenlegi realitásokat nézzük, akkor az MSZP-nek és az LMP-nek kellene először is egymással zöldágra vergődnie – meg az esetleges harmadik, negyedik erőnek. El tudom képzelni, hogy végül megállapodnak közös jelöltekben, meg abban, hogy egymás ellen nem indulnak és olyan, kívülről jövő, egyikükhöz sem tartozó miniszterelnök-jelölt támogatásában, aki Orbán Viktor kihívója lehet. Ezek most persze a vágyaim. Azt is elképzelhetőnek tartottam, hogy az Egymillióan a magyar sajtószabadságértFacebook-csoport termeli ki magából azokat az új, fiatal politikusokat, akik aztán szervezetet és kapcsolatokat építenek ki, programot alkotnak és mindehhez pénzt is tudnak szerezni. Mindez egyelőre nem történt meg.

Egy belső ellenzéki pályafutása

Hegedűs István 1957. december 9-én született Budapesten, értelmiségi családban. Édesanyja Ember Mária (1931-2001) író, újságíró, Hajtűkanyar szerzője, édesapja Hegedűs B. András (1930-2001) közgazda, az 1956-os forradalom és szabadságharc utóbb két évet ült részvevője, aki ellenzékiként a nyolcvanas években sokat tett 1956 újraértékelése érdekében. Nagynénje Ember Judit (1935-2007) filmrendező.

 

1981-ben végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy szakán, 1994-95-ben a Közép-európai Egyetemen hallgatott politikatudományt, majd 2004-ben PhD fokozatot szerzett szociológiából a Budapesti Corvinus Egyetem szociológia és szociálpolitika tanszékén. 1985-ben a Heti Világgazdaság újságírója is volt.

 

Hegedűs – bár nem alapító tagja a Fidesznek –, ősbölénynek számít: az akkor még radikális, liberális, de főleg alternatív szervezet megalakulásának első hófordulóján, 1988. április 30-án lépett be a Fideszbe. 1988 novemberében lett a szervezet választmányának (vezetőségének) tagja. Fideszes politikus(palánta)ként 1989-ben részt vett mind az Ellenzéki Kerekasztal, mind a Nemzeti Háromszög tárgyalásain (fiatalabbak kedvéért: EKA, MSZMP, MSZMP-közeli álcivilek), illetve a sajtó és a nyilvánosság kérdéseivel foglalkozó albizottság tagja. 1989-ben a Fidesz Press alapító szerkesztője, 1989-ben az akkor még de facto fideszes hetilap, a Magyar Narancs szerkesztőségének alapító tagja. 1990-ben a Fidesz országos listájáról jut az Országgyűlésbe. Az első ciklus végéig, 1994-ig parlamenti képviselő. 1993. június 30-ig a Külügyi Bizottság alelnöke, majd az Európai Közösségi Ügyek Bizottságának tagja.

hvg.hu: Nincs is a fejében idevonatkozó név?

H. I.: Nem nagyon. A hídon akkor kell átmenni, amikor odaér az ember: 2014 még nagyon messze van. De nem kizárt például, hogy Bajnai Gordon – hosszú tárgyalások után – elfogadható lenne az LMP, illetve egyéb, ma talán még nem is létező politikai szervezet vagy szervezetek számára. Ráadásul a Fideszt jó lenne kétharmaddal legyőzni...

hvg.hu: Bokros Lajos?

H. I.: Bokros ugyanazzal a problémával küzd, mint az egykori SZDSZ-esek: régóta benne van a politikai életben, ráadásul az általa képviselt liberális gazdaságpolitika annyira markáns, hogy behatárolja a lehetséges szavazók számát. Ő inkább gazdaságpolitikus, mint politikus.

hvg.hu: Volt egy megdöbbentő félmondata a Jobbikról. Reális veszélyét látja tehát annak, hogy a Jobbik hatalomra kerüljön?

H. I.: Azt kizárt dolognak tartom, hogy a Jobbik megnyerje a parlamenti választást. A különböző forgatókönyvek között azonban szerepelhet egy olyan változat is, hogy a Fidesz negyvenöt százaléknyi mandátumot szerez, a demokratikus ellenzék összesen szintén, a Jobbik pedig tízet. Ebben az esetben felállhat egy kisebbségi Fidesz-kormány a Jobbik külső támogatásával vagy akár a Fidesz-Jobbik-koalíció. A kormányzás folytatása érdekében Orbán Viktor szerintem nem habozna kiegyezni a Jobbikkal: meggyőzné önmagát, hogy az ország kormányozhatóságának érdekében a Nyugat a Fidesz-Jobbik-együttműködést elfogadná, de legalábbis lenyelné. Persze azzal is magyarázhatná a koalíciót, hogy így ledarálja a Jobbikot, mint ahogy 1998 és 2002 között a Független Kisgazdapárttal tette. A két negyvenöt százalékos erő nagykoalíciója pedig aligha merülne fel…

hvg.hu: Ha már Jobbik: az LMP – pontosabban: Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes – által megpendített, a Fideszt kétharmaddal leváltani hivatott technikai koalícióhoz mit szól? A szabadelvűek egy része számára elfogadható, másoknál kiverte a biztosítékot.

H. I.: A kérdést elsősorban nem morálisan megközelítve: rettentően korai még az ötlet. Ezt a javaslatot én nem hoztam volna most nyilvánosságra. Várható volt, hogy az MSZP csak elutasítani tudja a felvetést. Ez egy olyan ötlet, amit csak 2014 elején, nem sokkal a választás és közvetlenül a jelöltállítások előtt lenne érdemes újra bedobni, de akkor is csak akkor, ha már látszik: a demokratikus ellenzék csak a Jobbikkal együtt tudja legyőzni Orbán Viktort. Ebben az esetben talán a demokrata szavazókat meg lehetne arról győzni, hogy adott esetben – orrukat befogva ugyan, de – szavazzanak a jobbikos jelöltre a Fidesz jelöltjével szemben (és fordítva: a jobbikosokat arról, hogy baloldaliakra, liberálisokra, technokratákra voksoljanak). Mindettől azonban még nagyon messze vagyunk. Azért is tartottam korainak az elképzelés nyilvánosságra hozatalát, mert Orbán Viktor leváltása talán a Jobbik nélkül, sőt: a Jobbik ellenében is bekövetkezhet – legalábbis nagyon remélem. Mindezen túl azért is korai az időzítés, mert a Jobbikkal egy mostani, 2014-re vonatkozó, akár egyszeri, szűk, átmeneti megállapodás után is nagyon nehéz lenne minden fontos elvi, ideológiai kérdésben folyamatosan, évekig csatázni. Márpedig a szélsőjobboldallal való kőkemény háborút a demokraták nem szüntethetik be. Mégis megvédem Karácsony Gergelyt: nem ördögtől való, amit kitalált, csak egyrészt korai, másrészt remélhetőleg felesleges, harmadrészt, ha hosszú ideig lebeg a technikai koalíció lehetősége, az a látszat keletkezhet, mintha a Jobbik nem is lenne nagyobb ellensége a demokráciának, mint Orbán Viktor.

hvg.hu: Az európai politikai működési mechanizmusok jó ismerőjeként komolyan gondolja, hogy a Nyugat lenyelné a Jobbik kormányra kerülését? Jörg Haider – aki egy Martin Luther King volt a Jobbikhoz képest – kormányra kerülése iszonyatos botrányt kavart 1999-2000 fordulóján az unióban.

H. I.: A Jobbik azért szörnyűbb a nyugati nemzeti radikálisoknál – sőt: egy-két kimondottan neonáci társaságot leszámítva a nyugati szélsőjobbnál is –, mert van egy paramilitáris struktúrája. Ez ugyan meggyengült, de félkatonai egyenruhában masírozni mégiscsak más minőség, mint szimplán rasszista vagy félrasszista, xenofób szövegeket nyomni politikai célok érdekében. Egyébként sokakkal ellentétben az Ausztria elleni európai intézkedéseket egyáltalán nem láttam teljes kudarcnak. Egyrészt maga Haider nem lett tagja a kormánynak, másrészt Ausztria végül nem folytatott olyan politikát, amilyentől tartani lehetett. Ez az eset azokat igazolja, akik szerint a populisták kormányra kerülve domesztikálódnak: az Ausztria elleni szankciókat éppen arra hivatkozva vonták vissza, hogy az osztrák kormány semmi olyat nem tett, ami igazán szembement volna az európai értékekkel. Ugyanez egyébként a mostani magyar kormányról már nem mondható el: a Fidesz inkább azokat igazolja, akik szerint a populisták radikalizálódhatnak a hatalomban. A kérdésre válaszolva: a nemzetközi sajtóban ugyan hatalmas lenne a felháborodás, ha a Jobbik kapna egy-két, nem túl jelentős kormányzati pozíciót, de nem biztos, hogy összeurópai szinten bármi olyasmi történne, mint a Szabadságpárt ausztriai kormányra kerülésekor. Meg lehetne magyarázni, hogy a Jobbik csak egy kicsi pártocska a nagy Fidesz mellett. Elképzelhető, hogy nem lenne egységes európai politikai álláspont, hanem a politikusok a pártcsaládokhoz való hovatartozásuknak megfelelően reagálnának.

hvg.hu: Szintén Európánál maradva: válság válság hátán, még "az alagutat sem látjuk a fény végén". A dél-európai – főleg görög – válság számos kérdést felvet. Miért jó akár Angela Merkelnek, akár a német választópolgárnak, hogy kihúzza Görögországot a slamasztikából és benntartsa az eurozónában?

H. I.: Az optimista felfogás szerint, amit én is osztok, az Európai Unióban a politikai és gazdasági integráció sokkal messzebb jutott annál, minthogy egy tagállamot önnön gazdaságpolitikai hibáiért kizárjanak az eurozónából. Nem csupán az európai szolidaritás miatt, hanem azért is, mert kialakultak olyan politikai és gazdasági együttműködési rendszerek, amelyek felszámolása, meggyengítése fájdalmasabb és költségesebb megoldás lenne. Ahhoz, hogy az euró sikeres, a krízis pedig csak átmeneti legyen, nagyon súlyos gazdaságpolitikai lépéseket kell tenni az eladósodott tagállamokban, de ezeknek a reformoknak a finanszírozása még mindig kisebb kockázattal jár, mint az euró szétverése. A megoldás az előrelépés és a korrekció: megkezdődött az uniós tagállami költségvetések összehangolása és az egységes uniós gazdaságpolitikai kormányzás kialakítása. Most már legkésőbb áprilisban be kell nyújtani a következő év költségvetés-tervezetét az Európai Bizottságnak. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de ha otthon így mennek tovább a dolgok, nem tudom, hogy egy-két-három év múlva Magyarország nem kerülhet-e hasonló helyzetbe, mint amilyenben most Görögország van. Persze érthető, ha sok német vagy holland polgár nem lelkesedik azért, hogy az ő adóeuróiból mentik meg Görögországot – vagy esetleg pár év múlva Magyarországot –, de az európai mainstream elitnek éppen az a feladata, hogy meggyőzze a közvéleményt a hitelezés szükségességéről. Egyébként sem annyira fekete-fehér a kép, hogy vannak, akik csaltak, míg mások keményen dolgoztak.