Royal már az első fordulóban kieshet

CímRoyal már az első fordulóban kieshet
Közlemény típusaOnline cikk / Web Article
Év / Year2007
SzerzőkFogas, Krisztina
Társszerző(k)Kende, Péter
Access Date20/04/2007
Kiadó / PublisherFigyelő
Város / CityBudapest
A sajtóorgánum típusa / Type of MediumMagazin
Összefoglalás

A francia választók számára úgy tűnhet, hogy Royal asszony még nem jutott el arra a politikai magaslatra, ahol egy komoly elnökjelöltnek állnia kellene – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Kende Péter, Párizsba emigrált író, politológus, aki úgy látja, hogy nem a hazafiasságról szól a francia elnökválasztás. Chirac viszont a szakember szerint éppen Közép-Európában követte el legnagyobb politikai hibáját.

Teljes szöveg

A francia választók számára úgy tűnhet, hogy Royal asszony még nem jutott el arra a politikai magaslatra, ahol egy komoly elnökjelöltnek állnia kellene – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Kende Péter, Párizsba emigrált író, politológus, aki úgy látja, hogy nem a hazafiasságról szól a francia elnökválasztás. Chirac viszont a szakember szerint éppen Közép-Európában követte el legnagyobb politikai hibáját.

Az elnökválasztási kampány lassan a finisébe érkezik, sokan olyan lehetőségként tekintenek a választás elé, mint ahol eldőlhet, hogy az ország mennyire képes megtartani, visszaszerezni nagyhatalmi szerepét. Ön szerint mennyire szól ez a választás Franciaország jövendő státuszának változásáról, megváltoztatásáról?

A választók aránylag kevéssé törődnek ezzel a szemponttal, a választások, a legtöbb országhoz hasonlóan itt is belpolitikai szempontok körül forognak, a külpolitika csak háttérként játszik szerepet. Természetesen a jelöltek nem titkolhatják, hogy hogyan kívánják megoldani azt az európai válságot, melyet tulajdonképpen Franciaország robbantott ki a 2005 májusában az európai alkotmányra kimondott „nem” szavazatával. 

A jelöltek viszonylag egységesek a tekintetben, hogy erős európai integrációs politikát kommunikálnak, legalábbis a jelszavak szintjén. Mennyire vehető az egyes jelöltek uniós elkötelezettsége komolyan?

Véleményem szerint ez a három jelölt a maga módján komolyan veszi az európai problémát. Bayrou egy olyan párt jelöltje, mely évtizedek óta a legeurópaibb pártnak számít a politikai életben, tehát nála nincs szükség bizonyításra. Ami Sarkozyt illeti, ő az egyetlen, aki komoly tervvel állt elő, hogy hogyan lehet megoldani az alkotmány elutasítása által okozott válsághelyzetet. Ő azt javasolta, hogy a 27 államnak sürgősen kötnie kell egy megállapodást az unió működési módjára vonatkozóan, az alkotmány kérdésére pedig majd később térhetnek vissza.

Véleményem szerint jelenleg ez az egyetlen reális program, mert a franciák továbbra sem szavaznák meg az alkotmányt ebben a formában, hiába rendeznének újabb népszavazást, de ugyanez a hollandokról is elmondható. Ségolene Royal, mint mindenben, ebben sem beszélt világosan, bár hozzá kell tenni, hogy a franciák nem is várják el igazán, hogy egy jelöltnek gyakorlatilag kivitelezhető álláspontja legyen ebben a kérdésben.

Nemzeti identitás kérdésében ugyanakkor Royal határozottan állást foglalt, amikor kijelentette, hogy mindenki tartson otthon nemzeti lobogót és bátran énekelje a himnuszt. Ön szerint ez a választás inkább az ideológiákról, vagy a személyes szimpátiáról szól?

Franciaországban a hazafiasság nem az a kérdés, amelyről a jelölteknek egyénenként tanúbizonyságot kellene tenni, fel sem merül, hogy valakinek bizonygatnia kellene hazája iránti elkötelezettségét. Ezért a többiek számára igen meglepő volt, hogy Royal asszony valamilyen nem egészen világos okból hirtelen fontosnak tartotta, hogy az ő imázsához hozzátartozzék ez a nagyon hangos és felszínes hazafiasság. A szocialista jelöltet senki sem támadta e fronton, a franciák számra ez nem igazán probléma, és valójában nagyon keveseket érdekel. 

A bevándorlás-politika már annál inkább foglalkoztatja a franciákat, ebben a kérdésben pedig Sarkozynek van a legmarkánsabb véleménye. Az őszi zavargások óta a téma gyakorlatilag folyamatosan napirenden van, Ön szerint mennyire játsszák ki a jelöltek a tősgyökeres francia kontra bevándorló ellentétet?

Ez a probléma azért nem olyan éles a francia társadalomban, mert a bevándorlóknak van egy nagyon széles rétege, mely különösen jól integrálódott Franciaországban. A problémát inkább egy fiatal korosztály jelenti, az észak-afrikai bevándorlóknak egy második generációja, akiknek a körében rendkívül sok lázongó és iszlámista fanatikus van. Ez nem egyszerűen bevándorlási probléma, ez egy teljesen univerzális világprobléma, hogy tudniillik mit kezdjen az európai, amerikai világ, de ugyanúgy India vagy Indonézia azokkal az iszlám fanatikusokkal, akik a terrorista mozgalmak társadalmi bázisát képezik. Ezt a legreálisabb rendőri problémának tekinteni, amely folyton fölszámolja azokat a szervezkedéseket, melyek ezeknek a csoportoknak cselekvési alkalmat teremtenének. 

Itt nem egyszerűen tősgyökeres francia és bevándorló problémáról van szó, Franciaország egyébként is tipikus bevándorló ország, a francia lakosság a 19. század óta rendkívül sokféle népességet fogadott be, az olaszoktól kezdve a spanyolokon és a lengyeleken át az észak-afrikaiakig. Ennek következtében mára már etnikailag vegyes képet mutatnak a francia városok, csakúgy, mint a német vagy a holland városok, tehát ez új probléma Nyugat-Európában: hogyan lehet megoldani az etnikumok együttélését, különösen a nagyvárosi centrumokban. 

A probléma jóval túlmutat a francia elnökválasztáson, Sakozyt mégis érték személyes támadások származása miatt, Le Pen olyan kijelentést is tett, hogy Sarkozynek inkább a magyar elnökválasztásokon kellene indulnia. Ön szerint mennyire durvult el a kampány?

Le Pen kijelentése nevetséges, ha figyelembe vesszük, hogy Sarkozy Franciaországban született, az édesapja az ő születése előtt tíz évvel hagyta el Magyarországot. Ráadásul Sarkozy ízig vérig a francia társadalom gyermeke, aki majdnem negyven éve aktívan politizál Franciaországban úgy, hogy a gaullista párt, a legnemzetibbnek tartott párt elsöprő többséggel választotta őt vezetőjének. Általában véve nem tartom durvának a kampányt, Le Pennek a fent említett, Sarkozyre tett megjegyzésein is inkább csak nevetnek az emberek.

Kende Péter szerint Le Pen esélytelen

Royal asszony politikai kompetenciájával kapcsolatban kétségek merültek fel, Sarkozyt egyesek túlságosan karizmatikusnak, Bayrout pedig súlytalannak tartják. Ön szerint visszaüthetnek-e a jelöltek vélt hiányosságai a kampány finisében?

Royal fő gyengesége az, hogy a választók nincsenek meggyőződve az ő politikai felkészültségéről. A választóknak abban a rétegében, amely komolyan veszi a politikát, az a benyomás alakult ki, hogy ez a hölgy kissé könnyedén siklik el a fontos kérdések fölött, hangzatos mondatokat hallani tőle, gyakorlatias programot kevésbé. Sokak számára tehát úgy tűnhet, hogy Royal asszony még nem jutott el arra a politikai magaslatra, ahol egy komoly elnökjelöltnek állnia kellene. Legfőbb ellenfele, Sarkozy, aki jelenleg minden felmérés szerint az élen áll az elnökválasztási versenyben, ezzel szemben minden kérdésben jól kimunkált állásponttal jelentkezik, s újítóbb szellemű is, mint legtöbb ellenfele. Bayrou sem súlytalan, ellenkezőleg, magabiztos, holott politikai háttere egyelőre szűkebb, mint Royalé vagy Sarkozyé.

A szavazók mintegy egyharmada az elnökválasztás előtt pár nappal viszont még mindig bizonytalan a tekintetben, hogy kire szavazzon. Ön szerint ez mire enged következtetni?

Nem gondolom, hogy ez az esetek mindegyikénél igaz lenne, hiszen elképzelhető, hogy az emberek azért nyilatkoznak úgy, hogy nem döntöttek, mert egyszerűen nem kívánnak válaszolni. Az az érzésem,hogy nincs olyan sok bizonytalan Franciaországban, régi tapasztalat az, hogy akik nem mondják meg, körülbelül ugyanúgy oszlanak meg, mint akik elárulják, tehát a felmérések eredményét nem fenyegeti jelentős mértékű bizonytalanság. 

A centrista Francois Bayrou egyfajta jelenséggé vált, minthogy viszonylagos ismeretlenségből rövid időn belül olyannyira előretört, hogy Sarkozy és Royal mellett a legesélyesebbként tartják számon. A francia kampány „sötét lovának” népszerűsége köszönhető-e annak, hogy a hagyományos bal ás jobboldalból a választók többsége kiábrándult, és ezért próbál mást keresni?

Az az igazság, hogy valójában a francia választó sem szereti azt, ha minden kérdést a hagyományos bal-jobb skálán mérnek meg, amikor tudja, hogy rengeteg kérdésben nincsen kifejezetten bal- és jobboldali álláspont, hanem van józan ész és vannak széllel bélelt tervek. Például ha a nyugdíjkasszák hiányát vesszük, nincs lényeges különbség a között, amit a baloldal vagy amit a jobboldal tud mondani. Érdekes módon egyébként Franciaországban is ugyanazok a költségvetési hiányok jelentkeznek, mint nálunk, csak nem ugyanolyan akut módon. 

A leköszönő elnök, Jaques Chirac támogatja Sarkozyt a kampányban, ugyanakkor azt is nyilvánvalóvá tette, hogy Franciaoszág jövőjéről alkotott elképzelései sok szempontból eltérnek az UMP jelenlegi jelöltjétől. Ön szerint milyen Franciaországot hagy hátra a leköszönő elnök?

Chirac, habár vitatott elnök volt, nagyon jól képviselte Franciaországot a nemzetközi porondon, felmérte, hogy az ország politikai és gazdasági hatalmi adottságaihoz képest mit tud és mit nem tud csinálni. Chiracnak éppen ezért elég nagy respektusa volt a nemzetközi államközösségben. Külpolitikailag tulajdonképpen továbbvitte azt a vonalat, amelyet előtte Mitterand képviselt, ami bizonyos fajta elkülönülést jelent az amerikai külpolitikával szemben. Chirac elődjéhez hasonló módon folytatta Franciaország Afrika-politikáját, az Európai Unió bővítésével kapcsolatban pedig nagyobb elkötelezettséget mutatott, mint Mitterand. A franciák nagyra értékelték, hogy az elnök nem engedte az országot bevonni az iraki háborúba, figyelembe véve, hogy azt a francia közvélemény nagy többsége elutasította és tévedésnek tekintette.

Chirac természetesen követett el politikai hibákat is, a legdurvábbat éppen a közép-európai országokkal szemben. Az elnök kikelt magából, amikor a közép-európai országok a kilencvenes évek elején hezitáltak az atlanti szövetség és az európai unió politikája között, és valamilyen okból nem vett tudomást arról, hogy a bizonytalanság oka az volt, hogy mindkét elkötelezettség fontos volt számukra. Chirac úgy ripakodott rá a közép-európai országokra, mintha nevetséges tanulók volnának, akik nem tudják felmérni a helyzetet, holott nem is ők voltak felelősek a dilemmáért, hanem az angolok, akik erősen kapacitálták őket arra, hogy fogadják el az angol-amerikai álláspontot. A heves reakció miatt később Chirac persze visszakozott, és a francia diplomácia próbálta kiküszöbölni a csorbát. 

Chirac rovására lehet még írni, hogy tulajdonképpen sem a belpolitikája, sem a szociális és gazdaságpolitikája nem volt elég világos vonalú, részben ennek is köszönhető, hogy jelenleg az ország gazdaságilag sok bajjal küszködik. Chiracról egyébként az a benyomás alakult ki, hogy politikailag túl sokszor változtatott álláspontot, azt viszont mindenképpen a javára lehet írni, hogy határozottan kiállt a rasszizmus, a szélsőséges eszmék ellen. Pár hónappal ezelőtt egy nagy televíziós beszédében hat pontos politikai végrendeletét mondta el, amelyben első helyen állt, hogy nem szabad engedni a politikai szélsőségeknek, sem az antiszemitizmusnak vagy a rasszizmusnak, amely bizonyos körökben terjed. Ezekben a kérdésekben Chirac nagyon konzekvens volt, és az első elnök volt 1960 óta, aki beismerte a francia állam felelősségét a Hitlertől elszenvedett vereség után kialakult helyzetben. 

Lehetetlen megtippelni ki lesz Chirac utódja az Élysée-palotában

Chirac második megválasztása egy olyan rendkívüli helyzetben történt, amikor a második fordulóba nagy meglepetésre bejutott a szélsőjobboldali Le Pen, így minden politikai erő Chirac támogatására hívta fel híveit, aki így példátlan 80 százalékos fölénnyel győzedelmeskedett. Ön szerint ha a második fordulóban ismét bekerülne Le Pen, Royal asszonnyal szemben kire szavaznának a választók?

Véleményem szerint Le Penből soha nem lenne elnök, még egy ilyen abszurd szituációban sem. Különösen, hogy Le Pen most minden jel szerint rosszabbul áll, mint öt évvel ezelőtt. Sarkozy politikai tehetségének egyik eleme az, hogy sikerült leszerelnie a francia jobboldalon azokat, akik adott esetben hajlamosak lettek volna Le Penre szavazni. Most úgy tűnik, hogy ezeknek a szavazóknak egy nem elhanyagolható százaléka már az első fordulóban Sarkozyre szavaz. Sarkozy is határozott válaszokkal állt elő azokban a nehéz kérdésekben, amelyeket a szélsőjobboldali jelölt korábban a maga javára aknázott ki (pl. bevándorlás). Szerintem teljesen valószínűtlen, hogy az idén Le Pen bejusson a második fordulóba. Azt viszont már inkább el tudom képzelni, hogy Ségolene Royal helyét Bayrou foglalja el, akinek mindkét oldalon vannak szimpatizánsai. 

A kampány utolsó pillanataiban Ön szerint elképzelhető, hogy a jelöltek váratlan dolgokkal rukkolnak elő, talán éppen a bizonytalan szavazók megnyerésének érdekében?

Ilyen övön aluli ütésekre általában sor szokott kerülni, egy francia szatirikus lap máris tudni vélte, hogy Sarkozy megígérte Chiracnak, hogy győzelme esetén büntetlenséget biztosít majd neki abban a korrupciós botrányban, amely a jelenlegi elnök párizsi polgármesterségének idejére nyúlik vissza. Ez kétség kívül olyan vád, mely szavazókat vesz el Sarozytől, noha roppant valószínűtlen, hogy ha volt is ilyen megállapodás a jelöltek között, annak bármilyen írásos nyoma lenne.

Ön az elnökválasztásra Franciaországba utazik, hogy éljen szavazati jogával. Mit gondol, hazánk illetve a térség szempontjából melyik jelölt győzelme lenne a legkedvezőbb?

Valójában nincsen nagy különbség a három jelölt között abban, hogy milyen Európa-politikát fog folytatni, de a térség szempontjából is jó, ha Franciaországnak egy jó képességű elnöke van, aki gyorsan tud reagálni a problémákra. Ez Európai Uniónak arra van szüksége, hogy olyan politikai vezetői legyenek a vezető hatalmak köréből, akik a helyzet magaslatán állnak. Ez különösen nagy jelentőséget kap az idén, amikor is őrségváltásra kerül majd sor a világ vezető hatalmainak sorában.