"Görögországot rövid pórázon tartják" - Jankovics László, a Költségvetési Tanács Titkárságának fiskális kérdésekért felelős elemzési igazgatója az euróövezet válságáról

Cím"Görögországot rövid pórázon tartják" - Jankovics László, a Költségvetési Tanács Titkárságának fiskális kérdésekért felelős elemzési igazgatója az euróövezet válságáról
Közlemény típusaFolyóirat cikk / Journal Article
SzerzőkJankovics, László
Teljes szöveg

A tavaly októbertől regnáló görög kormány hirtelen 12,7 százalékra, a korábbi duplájára emelte az államháztartás várható hiányát, Athén a GDP 125 százalékára rúgó államadósságával is csúcstartó az euróövezetben. Miután a görög örvények a spanyol és portugál államkötvények kamatait és az euró árfolyamát is elérték, az uniónak lépnie kellett. A korábban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága költségvetési elemzőjeként is dolgozó közgazdászt az euró dilemmáiról kérdeztük.

 

A tavaly októbertől regnáló görög kormány hirtelen 12,7 százalékra, a korábbi duplájára emelte az államháztartás várható hiányát, Athén a GDP 125 százalékára rúgó államadósságával is csúcstartó az euróövezetben. Miután a görög örvények a spanyol és portugál államkötvények kamatait és az euró árfolyamát is elérték, az uniónak lépnie kellett. A korábban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága költségvetési elemzőjeként is dolgozó közgazdászt az euró dilemmáiról kérdeztük.

Magyar Narancs: A Görögországot jellemző felelőtlen gazdaságpolitika korábban Magyarországtól sem állt távol, de az mégsem okozott a mostanihoz hasonló riadalmat. Mennyiben más, ha egy euróövezeti tagnál szalad el a költségvetési hiány és az államadósság?

Jankovics László: Görögországban nemcsak a deficit okozza a piaci bizonytalanságot és a monetáris unió szétesésének felmerülését, hanem az államháztartás átláthatatlansága. Nem egyszerűen nagy a hiány - azt sem tudjuk pontosan, hogy mekkora. Válságidőszakban irreális elvárás a GDP-arányosan háromszázalékos deficithatár betartása, ezt a Stabilitási és növekedési paktum sem követeli meg. Írországban vagy Spanyolországban is tíz százalék fölé emelkedett a hiány, de ez önmagában nem okozott akkora problémát. A monetáris unió stabilitásához viszont hozzátartozik, hogy mivel a monetáris politika egységesült, a nemzeti hatáskörben maradó fiskális politikát kordában kell tudni tartani. De úgy tűnik, hogy nemcsak ezt, de még az államháztartási adatok és trendek átláthatóságát sem sikerült minden tagállamban megteremteni. Az meg végképp megrengette az övezetet, hogy ebben a helyzetben nincs egyértelmű, világos elveken nyugvó kilábalási stratégia.

MN: Az államháztartás felborulásakor egy monetáris függetlenséggel rendelkező ország valutája meggyengül. Az euróövezetben ez hogyan jelentkezik? Szétterül a tagok között?

JL: A piaci mozgások legérzékenyebb jelzőszáma az árfolyam, de ha a gyengülés nem szélsőséges, akkor az önmagában nem negatív, hiszen az euróövezeten belül a nem euróban denominált adósságok elhanyagolható jelentőséggel bírnak. Nem lenne olyan hatása, mint Magyarországon, ahol az állam, a cégek és a lakosság hiteleinek is érdemi része devizahitel, ezért az árfolyamgyengülés azonnal bankrendszeri problémává válik. Az euróövezetben az árfolyamgyengülés eredő hatása akár zérus is lehet. Például a beutazó turizmust kedvezményezi, a kiutazó turizmussal foglalkozó irodákat rosszul érinti, az exportra termelő iparágakat kedvezőbb helyzetbe hozza, az importcégeket fordítva. Jelent egy kis inflációs többletnyomást, de pusztító hatása nincs. De ha az eurózóna működésével kapcsolatos értékelések negatívvá válnak, akkor mindegyik euróországgal szemben megváltozik a tőle elvárt hozam, nőnek a finanszírozási költségek. Nemcsak Görögországnak kell több száz bázisponttal többet fizetnie, hanem 20-30 bázisponttal a jól teljesítő németeknek és a hollandoknak is. És ez nem csak az államadósságban jelenik meg, mert a szuverén adósság kockázati prémiumához mindig automatikusan hozzáárazzák a vállalati kötvényeket, a bankok kockázati besorolását is. A növekmény egy része még a görög probléma rendeződése esetén is tartósan megmaradhat. Ha pedig a kockázati prémium drasztikus megugrása a Görögországhoz hasonló helyzetű országokra - Portugália, Spanyolország vagy Olaszország - is átterjed, akkor bekövetkezhet egy olyan helyzet, hogy senki nem akarja vásárolni az államkötvényeiket.

MN: Hogyan képes egy kis tagállam ekkora problémát okozni a 16 tagú euróövezetben?

JL: Görögország a súlya miatt a hagyományos fertőzési csatornákon, tehát a kereskedelmi, pénzügyi és működőtőke-kapcsolatokon keresztül eléggé marginális hatást tud gyakorolni az eurózóna egészére. Ha feltételezzük a piacokról, hogy a pánikon kívül racionális megfontolások is vezetik őket, akkor valószínűleg Görögországot jelzésértékű esetként kezelik arra, hogy az eddig érvényben lévő mechanizmusok mégsem képesek ellátni a feladatukat. Monetáris unió korábban még sosem működött hosszabb távon politikai unió nélkül. A Stabilitási és növekedési paktumnemcsak arra szolgál, hogy ne legyen potyautazás a fegyelmezett országok jó fiskális teljesítményén, hanem a politikai unió egyik legfontosabb aspektusát pótolta azzal, hogy a nemzeti gazdasági szuverenitás legfontosabb eszközét, a költségvetési politikát szabályozta. A görög példa annyiban tud az ország súlyán túlmutatóan piaci problémákat okozni, hogy újra megkérdőjelezi, vajon ez a fiskális keretszabály-egyezmény menynyire képes kordában tartani a dolgokat. A görög államháztartási adatokról már 2004-ben is kiderült, hogy téves jelentéseken alapulnak, és egy kicsit akkor is megingott az uniós gazdaságpolitikai eljárásokba vetett hit. Csak nem egy válság kontextusában történt ez meg. Ezért érzékenyebb a mostani piaci reakció.

MN: A költségvetési trükközés visszaszorítását célozza az a javaslat, hogy kapjanak kvázi könyvvizsgálói jogosítványokat az uniós intézmények. Ezzel megelőzhető volna az ilyen helyzetek kialakulása?

JL: Az adatjelentésekben voltak módszertani eltérések is, ilyen például, hogy a görög fél máshogy értelmezte a többségi állami tulajdonú vállalatoknak adott tőkejuttatásokat. Pedig az Eurostat irányelvei egyértelműek: ha tartósan veszteséges vállalatba invesztálnak tőkét, akkor az nem pénzügyi tranzakció, hanem állami támogatás, és kiadásként kell lekönyvelni. Mint utólag több esetről kiderült, a görögök ezt nem így tették. De az ilyen problémákat a jelenlegi hatáskör mellett is lehet kezelni, ha mondjuk kéthavonta Görögországba látogat egy küldöttség módszertani konzultációra. Viszont most az is kiderült, hogy a tavaly tavasszal és ősszel átküldött ún. fiskális notifikációs jelentésben tudatosan 400 millió euróval kisebb kamatkiadást írtak be. Ha ezt okosan, a teljes eredménysorban konzisztensen csinálják, akkor az a mostani szabályokkal gyakorlatilag megfoghatatlan. Az Eurostat a mandátuma szerint csak statisztikai szempontból vizsgálhatja a tagállamok jelentéseit, nem nézheti meg, hogy a görög államadósság-kezelés nyilvántartásait korrekt módon vezették-e rá. Ha lenne erre szisztematikus hatásköre, akkor az a most felmerült konkrét ügyeket valószínűleg megoldaná. Persze a kormányoknak továbbra is erős maradna a motivációjuk a deficit és az államadósság mindenkori mutatóinak - mondjuk úgy - finomítására.

MN: A választói szavazatvásárlásra gondol?

JL: Igen, de úgy, hogy ennek hatása ne látszódjon meg azonnal a piacok számára. Anélkül lehessen bizonyos választói csoportoknak adót csökkenteni vagy többletkiadásokat nyújtani, hogy a magasabb deficit miatti magasabb kockázati prémiumot, negatívabb külső elbírálást el kelljen szenvedni. Ha ezeket a régóta óhajtott audit jellegű ellenőrzési jogköröket az Eurostat megkapná, akkor a most ismert trükkök jó részét meg tudná fogni. De az egyes tagállamok továbbra is érdekeltek lennének abban, hogy újabb kreatív könyvelési módszereket találjanak ki. Én nem hiszem, hogy onnantól kezdve minden költségvetési jelentés szentírás lenne. Az is fontos volna, hogy a nemzeti statisztikai intézményeknek nagyon erős függetlenséget garantáljanak. Görögország arra is példa, hogy az adatjelentések szempontjából a statisztikai hivatalt és a nemzeti bankot is gyakorlatilag kézivezérelték a pénzügyminisztériumból. Ebből a szempontból például a magyar intézményrendszer sokkal függetlenebb.

MN: A piaci elbizonytalanodás okai között említette, hogy nincsen stratégia a már kialakult probléma megnyugtató kezelésére. Milyen megoldások jöhetnek szóba?

JL: Keskeny pallón próbálnak meg járni az euróövezeti országok: úgy kell megmenteni Görögországot, hogy ezzel ne építsenek be erkölcsi kockázatot a rendszerbe. A nagy talány, hogy ez a palló egyáltalán létezik-e. Ráadásul többen felszólították az EU-t, hogy erre hozzon létre intézményes mechanizmust. Paradox a helyzet, mert az euróövezeten kívüli tagországok fizetési problémáira van intézményes mechanizmus; ebből a hitelkeretből kapott először Magyarország, majd Lettország és Románia az elmúlt bő egy évben. De az euróövezeten belüli országok számára az alapszerződés tiltja ezt a típusú kisegítést.

MN: Ennek mi az oka?

JL: A stabilitási és növekedési egyezmény önmagában nem volna eléggé elrettentő, ha lehetne arra számítani, hogy úgyis kisegítenek. Ezért a múlt heti EU-csúcsról kiadott közleményben is az szerepel, hogy adott esetben az eurózóna tagállamai fognak Görögország segítségére sietni, nem az európai intézmények.

MN: Magyarország a mentőcsomag csak egy részét kapta az EU-tól, a nagyobbik felét az IMF-től. Nem fordulhatna Görögország is a Valutaalaphoz?

JL: Én azt gondolom, hogy az IMF egyoldalúan nem fog segélycsomagot felkínálni. Az még az előbb említett három tagország esetén is egyeztetett, új stratégiai irány volt, hogy az EU és az IMF közösen, esetenként a Világbankkal, vagy az EBRD-vel is együttműködve folyósítja a hitelt. Nem olyan régen elfogadott feltételezés volt, hogy az EU még azt sem engedné, hogy az IMF részt vegyen egy uniós tagállam megmentésében. Több oka is van, hogy ez végül megtörtént 2008-2009-ben, de az IMF ilyenkor egy teljes gazdaságpolitikai program megvalósítására szerződik, amelynek része a pénzügypolitika is. Amibe egy euróövezeten belüli országnál nem szólhatna bele.

MN: Végül is milyen segítséget adhatnak a tagállamok? Konkrétan pénzt?

JL: Ha lesz ilyen segítség, akkor a tagállamok valószínűsíthetően bilaterális kölcsöneket fognak nyújtani. Ha ez megnyugtatja a piacokat, akkor elképzelhető, hogy Görögországnak végül soha nem kell ezt igénybe vennie, csak egyfajta kézzelfogható garanciaként szolgál. Másfelől a szokottnál sokkal rövidebb pórázon tartják Görögországot. Évente minden tagállamnak be kell adni a stabilitási és konvergenciaprogram frissítését. Magyarországnak például 2007-től ezen túlmenően félévente kell jelentést adni a fiskális helyzetről és a strukturális intézkedésekről. Görögországnak ezt negyedévente kell mostantól megtennie, és sokkal bővebb körben - például az államadósság-kezelés teljes adatsorait és a többségi állami tulajdonú vállalatok gazdálkodásának adatait is csatolnia kell. A Bizottság jeleket küld Görögországnak, hogy mostantól kezdve minden lépését figyelik. A legvégső esetben a túlzott deficiteljárás szankciójaként a GDP 0,2-0,5 százalékának megfelelő pénzbírsággal is sújtható. Azon persze lehet ironizálni, hogy pénzbírsággal fenyegetnek egy tagországot, miközben azon gondolkodnak, hogyan tudnának neki kölcsönt nyújtani. Mindenesetre érdekes lesz látni a fejleményeket. Nem tudom, hogyan lehet most megállítani a dominóhatást, hogy legközelebb senki ne bazírozzon a segítségre. A személyes véleményem szerint ez szinte lehetetlen. Ha végül a tagországok összedobják a mentőcsomagot, akkor természetesen mindenki hangsúlyozni fogja, hogy csak most az egyszer, és soha többé. De nehéz azt reálisan feltételezni, hogy legközelebb mondjuk egy olasz politikus nem ígér 13. havi nyugdíjat azzal, hogy úgyis kimentik.

MN: Az nem merülhet fel komoly formában, hogy esetleg Görögországnak nincsen helye az eurózónában?

JL: Egy ilyen helyzetben lévő országban a saját valuta visszavezetése beláthatatlanul sok jogi és gazdasági természetű problémával járna. Például felmerülne, hogy az euróban denominált tízéves szállítói szerződéseket milyen árfolyamon és ki váltsa át. A mai globalizált világban ezek mindenkit elriasztanak attól, hogy komolyan gondolja a kilépést. Másrészt ha Görögország nem lenne euróövezeti tag, akkor a görög drachmát valószínűleg már rég leértékelték volna, akár 20-30 százalékkal. Ha a belépéskori paritáson vezetnék vissza a nemzeti valutát, az nem lenne fenntartható, mert rögtön óriási spekulációt indítana el. Ha pedig egyből a leértékeléssel kezdenék, akkor az államadósság a GDP 120 százalékáról 180 százalékra emelkedne, valamint a háztartások és a vállalatok adósságterhei is megugranának. Görögország aláírná a gazdasági csődjéről szóló ítéletét. Ha lesz egyáltalán önkéntes kilépés, akkor az éppen egy gazdag és stabil ország esetében fordulhat elő. Mondjuk a hollandok 2015-ben azt mondják, köszönjük szépen, mi ezekkel a fegyelmezetlen mediterrán országokkal nem akarunk tovább vesződni. Ennek sincs túl sok esélye, de még mindig több, mint hogy egy adósságválságba rohanó ország tegye ezt meg.

MN: Kizárni nem lehet őket?

JL: Arra az új lisszaboni szerződés nem ad lehetőséget, csak az EU-ból való önkéntes kilépésre. És talán nem túl merész azt állítani, hogy Görögország az unión kívül már rég a gazdasági káosz közepén tartana. Nyilván senki nem akarja, hogy Európán belül olyan társadalmi és szociális feszültségek robbanjanak ki, amelyek akár a demokratikus politikai berendezkedést is alááshatnák.

MN: A felszínre került problémák nyilván nem könnyítik meg az euróaspiránsok helyzetét. Elképzelhető, hogy mire Magyarország odaér, szigorítanak a maastrichti kritériumokon is?

JL: A számszerű szigorítást nem gondolom lehetséges kimenetelnek. Ha a görög sztorinak az lesz a következménye, hogy az auditjogköröket kibővítik, azt az új belépőkkel szemben, például a maastrichti kritériumoknak való megfelelés vizsgálatakor is fogják alkalmazni. De az elmúlt tíz év azt is bebizonyította, hogy ha valamelyik ország kvázi becsalta magát az eurózónába, az előbb-utóbb rá is visszaütött. Görögország az inflációs kritériumot is csak úgy tudta teljesíteni, hogy a kormány a meghatározó kiskereskedelmi hálózatokkal megállapodott az áremelések mesterséges elhalasztásában. Az azóta eltelt időszakban az infláció Görögországban rendre egy százalékponttal nagyobb volt, mint az eurózóna átlaga, és ez hozzájárult a versenyképességük romlásához. Tehát nem biztos, hogy a saját érdekeink ellen való, ha behajtják rajtunk a konvergenciakritériumokat. De persze közvetve az egész eurózónára is visszaütött, és ez a héják táborát fogja megerősíteni, akik szerint mostantól tényleg csak olyanokat szabad felvenni, akikről teljes bizonyossággal meggyőződtek, hogy fegyelmezett klubtagok lesznek. A kimondatlan jelszó valószínűleg az lesz, hogy nem akarunk még egy Görögországot.