A demonstratív erő volt az elsődleges

CímA demonstratív erő volt az elsődleges
Közlemény típusaFolyóirat cikk / Journal Article
Év / Year2009
SzerzőkHegedűs, István, and Boross Péter
Publikálás dátuma / Date Published06/2009
Összefoglalás

Nem makulátlan hősökre van szükségünk, hanem hogy megértsük a múltat - véli Hegedűs István, aki szerint az ügynökök jelenléte Nagy Imre újratemetésén már nem befolyásolta az eseményeket. Boross Péter szerint igazságtalan nyilvánosságra hozni a neveket. Az újratemetés 20. évfordulója alkalmából beszélgettünk.

Webcímhttp://nol.hu/belfold/20090616-a_demonstrativ_ero_volt_az_elsodleges-337307
Teljes szöveg

- Az 1956-os Intézet múlt csütörtökön nyilvánosságra hozott egy listát azokról, akiket az állambiztonság feladattal bízott meg Nagy Imre újratemetésén: 181 hálózati személyből 110-et azonosítottak név szerint.

Boross Péter: - Az ügynökállomány két részből állt. Egyrészt agyongyötört emberekből, öreg katonatisztekből, arisztokratákból. Másrészt olyanokból, akik azért vállalták, hogy kapjanak valamit, kereskedelmi kiküldetést például, és nejlonharisnyával, farmergatyával utazhassanak haza. Az egyik vezető politikus apja, akiről 1990 óta tudom, hogy ügynök volt, tizenöt évet kapott, kilenc éve volt hátra, amikor elé rakták, hogy ül még ennyit, vagy aláír. Aláírt. Ezt nem lehet összehasonlítani azokkal, akik örömmel vállalták a megbízást. Annyira változatos ez a társaság, hogy nem tartom igazságosnak egy listán, egyformán nyilvánosságra hozni a neveket. Végül az a benyomásom, hogy az országot ez nem érdekli. Nem akkora ügy, mint amekkorára újságírói és egyéb körök korbácsolják.

Hegedűs István: - Komoly torzulás, hogy amikor a rendszerváltást értékeljük, akkor gyakran az ügynökkérdés kerül előtérbe. A Kádár-korszak fő felelőseit egyébként is feljebb kell keresni. Annak idején szimpatizáltam azzal, hogy a politikai átmenetben - különböző motivációkból - szerepet játszó posztkommunisták lehetőséget kaptak az újrakezdésre a demokráciában. Pár év múlva már úgy gondoltam, hogy szükséges lett volna a szembenézés, kibeszélés, elemzés, amelyben, ahogy Péter is mondta, különbséget tudunk tenni akár besúgó és besúgó között is. Utólag nézve, amit az MDF képviselt a kérdésben, nem jött be, hiszen pártpolitikai okokból elkezdtek játszani az aktákkal. Az 1956-os Intézet internetes anyaga nem ide illeszkedik. Ez a munka tudományos feldolgozás, és nem napi politikai célokat szolgál. Ma már nem maradhatunk azon az állásponton, hogy ne foglalkozzunk a hálózati személyekkel. Szakmai alapon kellene rendet csinálni, amennyire csak lehet. Egy idő után azzal is tudtunk valamit kezdeni, hogy Martinovics Ignác egyszerre volt forradalmár és besúgó. Nem makulátlan hősökre van szükségünk, hanem hogy megértsük a múltat.

- Az 1956-os Intézet listája szerint az újratemetésen minden szervezetben voltak ügynökök: kisgazda, SZDSZ-es, fideszes, MDF-es. Sejtették ezt?

H. I.: - Nem lep meg annyira, Kenedi János Kis állambiztonsági kézikönyvében kevesebb névvel ugyan, de foglalkozik azzal, hogyan próbálta az állambiztonság befolyásolni az eseményeket. Ettől függetlenül megrázó lehet egy-két név konkrét megjelenése. De az eseményeket már nem ők irányították, bizonyos mértékig túllépett rajtuk a történelem. Benne volt a levegőben, amikor különböző ellenzékiek leültek egymással beszélgetni, hogy senkiről nem lehet biztosan tudni, hogy kinek dolgozik. Hogy egy teremben ülve könynyen lehet, hogy mindent lehallgatnak. Ennek ellenére olyan volt a hangulat, hogy itt mi többé-kevésbé nyíltan megbeszéljük, mit lehet csinálni. Nem tartottunk attól, hogy a döntéseinket befolyásolhatnák.

B. P.: - Ezek nem szűntek meg egyik napról a másikra. 1989-ben még az is elhangzott a Belügyminisztériumban, hogy tessék parancsot adni és 24 órán belül az ellenzékiek össze lesznek szedve. Nagy szerencse, hogy Németh Miklós és Horváth István belügyminiszter nem volt vevő erre.

- Június 16-a után ez a veszély megszűnt?

B. P.: - Ez a nap az országot jórészt megszabadította attól, hogy 1956. november 4-e újra eljöhet, de ugyanakkor az úgynevezett reformkommunistákat is kedvezőbb megítélés alá helyezte. Akik ott álltak a ravatalnál, menlevelet kaptak. A 20-as, 30-as korosztály bátrabb volt, de az idősebbekben maradt félelem. Emlékszem a feleségem sóhajtozására, hogy Istenem, mi lesz ezzel a kölyökkel? Orbán Viktorról beszélt, aki a fiánál is fiatalabb volt.

- Ha ma arról kérdeznénk, ki mire emlékszik a legjobban e napból, száz emberből kilencven az Orbán-beszédet mondaná. Mi volt a legemlékezetesebb pillanat az önök számára?

H. I.: - Nekem, aki '56-os családba születtem, a lényeg az volt, hogy a mártírok méltó módon el legyenek temetve. Díszőrségben álltam, segítettem a szervezésben. 1956 teljes rehabilitációját és győzelmét jelentette. Más kérdés, hogy politikai értelemben a legemlékezetesebb beszédet Orbán Viktor mondta, nem is annyira tartalmilag, hanem kiállásában és stílusában. A figyelmet egyébként az ellene és a Fidesz ellen indított központi sajtókampány csak fokozta. Eredetileg nem is voltak a szónokok közt, '56-osok, Király Béla, Rácz Sándor, Vásárhelyi Miklós, Mécs Imre, Zimányi Tibor mondtak volna beszédet, de Csurka István felvetette, hogy ki szól a magyar ifjúság nevében? Így hívták meg a Fideszt is, aminek nagyon örültünk. A szovjet csapatok kivonása, amire a legtöbben emlékeznek a beszédből, benne volt az SZDSZ és a Fidesz programjában, nem volt új gondolat, de a tévén keresztül először hallották ennyien. Sokan voltak, akik ettől a hangtól megijedtek.

- Például Vásárhelyi Miklós, a szervező Történelmi Igazságtétel Bizottság akkori elnöke...

H. I.: - Nem azzal támadt baja, hogy Orbán a szovjet csapatok kivonásáról szóló tárgyalások "haladéktalan" megkezdését követelte. Apám, Hegedűs B. András ('56-os elítélt, az '56-os Intézet egyik alapítója) a TIB egyik irányítója volt, én pedig a Fidesz vezetőségének tagja. Furcsa helyzetbe kerültem, amikor a TIB és az ellenzéki szervezetek, így a Fidesz közt viták alakultak ki, hogy hol legyen az ünnepség, legyen-e a temetőben is tömeg, milyen hosszúak lehetnek a beszédek, és így tovább. Az ellenzéki szervezeteknek egyre fontosabbá vált '56 ügyén túl, hogy a rendezvény politikai demonstráció, hogy a közvélemény jobban megismerheti őket. Én értettem, hogy a TIB együttműködik Németh Miklóssal és a refomerőkkel az újratemetés méltóságának megőrzéséért, hogy kompromiszszum született abban, ki koszorúzhat az MSZMP képviseletében, miközben az ellenzéki erők kívánságait is figyelembe vették. Orbán viszont úgy beszélt a kommunistákról, hogy nem tett különbséget reformerek és keményvonalasok között. A TIB alapítóinak a beszéd hangütése volt túl radikális, tartottak a provokációktól, és talán attól is, hogy nem okoz-e konzervatív előretörést az MSZMP-ben. Orbán még Pol Potot is emlegette, a Kádár-rendszer minden bűne ellenére ez számomra, az egyik legmérsékeltebb Fidesz-vezető számára is, túlzás volt.

B. P.: - Az egészben a demonstratív erőt tartottam elsődlegesnek. Másodlagos volt, hogy milyen koporsók vannak a ravatalon. Itt a televíziónak óriási jelentősége volt, mert ez jelenítette meg az egész ország számára a tömeget. Ugyanakkor a baráti körömben nem egyszer felmerült, hogy mit keresett ez meg az ott? Ilyen vitákra emlékszem. De a lényeg az óriási demonstratív erő, ami hihetetlen elszántságot és reményt váltott ki.

- Őriznek valamilyen személyes emléket erről a napról?

B. P.: - Három hónapja voltam nyugdíjas, kerti munkákat végeztem aznap. Nem voltam Pesten, tévében néztem, ennek több oka volt. Nem szerettem a népi balos árnyalatokat, nekem például az akkori MDF, mint politikai erő annyira nem volt szimpatikus, hogy szemrehányást tettem Antall Józsefnek, hogy mit keres ebben a parasztpártban. Nem alapoztam meg politikai jövőmet lelkes ellenzéki tevékenységgel.

- Az újratemetés napja nem lett ünnep. Az emberek nagy része nem is tudja, hogy június 16-án volt. Miért?

B. P.: - Március 15. hagyományosan mélyen beépült, október 23. ünnep lett, és ott van augusztus 20. Ennyi nemzeti ünnepet nem tud megélni egy ország. November 4-én is van gyász, koszorúzás. Tartsuk meg magunknak ezt a napot, de ne erőlködjünk, hogy ekkor is legyen valami felbuzdulás.

H. I.: - A rendszerváltás kapcsán felmerül, mit ünnepeljünk: június 16-ot, vagy amikor Horn Gyula átvágta a vasfüggönyt, vagy amikor kikiáltották a köztársaságot? Szerintem június 16-át kellene, ez volt morálisan a rendszerváltás legfontosabb eseménye. Ugyanakkor, ha választani kell június 16. és október 23. közt, az utóbbira szavazok. Június 16. gyásznap. Elég gyásznapunk van már.

B. P.: - Március 15. csak 1926 óta nemzeti ünnep, vagyis amikor már senki nem élt a résztvevők közül. Akkor lehet kezdeni vele valamit, amikor az élők fals hangjai már nem keverednek bele. Kié 1956? Ez a kérdés március 15-ével kapcsolatban nem merül fel.

- Akik a ravatalnál álltak, már nemigen állnak szóba egymással. Igaz, egyik szervezet sem hasonlít akkori önmagára. Törvényszerűen alakult így?

B. P.: - Ebben óriási szerepe van a tömegmédiának. Amíg a tévé bemegy a lakásokba és betölti az estét, addig egy kormányzati erő sem tud megelégedésre kormányozni. Természetessé lett, hogy óriási dolgokat kell hazudni, az erkölcsi nihilizmus, ami széles körben terjed, a politikai eredményesség feltétele. Aki védekezik, hogy miért nem tud többet adni az árvízkárosultaknak vagy a gyerekeseknek, eleve vert helyzetben van.

H. I.: - Nem hiszek ennyire a közvetlen médiahatásokban. Régóta kiélezett a politikai légkör. Konkrét témák megvitatása helyett szimbolikus, mesterséges, például kommunista-antikommunista megosztás mellé kell beállni. 1989-ben is világos volt, hogy az ellenzéken belül törésvonalak vannak, az akkori MDF és SZDSZ hozta magával a népi-urbánus megosztottságot, ez mérgezte a politikai légkört. Az akkori Fideszben épp azt próbáltuk meg, hogy ezen túllépjünk, más kérdés, hogy miért nem sikerült. Most rossz irányba mennek a dolgok, de optimista vagyok. Ezen is túl leszünk, a szélsőjobbnak nem lesz nagyobb tábora. A demokrácia korrigálja a választók túlzásait.

- Mi volt az elmúlt húsz év legnagyobb csalódása?

B. P.: - Nem tudok ilyet mondani, mint a gyerekek karácsony előtt, mindnyájan egyfajta naiv hitben voltunk. De bonyolult hatásokra alakul egy társadalom, nem csalódás, ami történt.

H. I.: - Nekem még mindig a Fidesz jobboldali, antiliberális fordulata. Személyes okokból is, hiszen benne voltam és kikerültem.

- Mi lesz '56-tal, mi lesz június 16-ával? Marad a politikai identitásképzés eszköze, vagy más szerepet kap majd?

H. I.: - 1956 szerintem a XX. század legfontosabb eseményei közé tartozik a világon. Idővel itthon is méltó helyére kerül. Egy megtisztult, bizonyos értelemben mitizált verziója lesz a domináns. Jó lenne, ha az iskolában olyan részletességgel tanulnának róla, hogy tudjanak június 16-ról, vagy a sortűzről a Parlamentnél. Most nem tudnak, s ennek muszáj megváltoznia. Nem tudom, hogy ez miért siklott enynyire félre.

B. P.: - Szerintem mitizálódni fog, megszűnnek azok a dolgok, amik most rárakódnak. Nem is kell tudni, hogy Kossuth apánk hogy elítélte március 15-én a rakoncátlan pesti ifjakat. Ugyanez igaz október 23-ra, pláne ha egy kis hőskultusszal keveredik, hogy valami öntudat is merítődjön belőle. Sikerélménnyé váljon, hogy mi megcsináltuk, mások meg nem. Arra vigyázni kell, hogy nem szabad radikális körök kezébe adni, fröcsögő indulatokkal. A mesék, regék kellenek, hogy elnyomják a hülyeségeket.