Elfogadhatatlan diszkrimináció

Elfogadhatatlan diszkrimináció

A Civilizáció által kezdeményezett, mintegy száz szervezet, köztük a Magyarországi Európa Társaság által is aláírt, a civil szektor közös értékeit leszögező nyilatkozatról adott interjút a Klubrádiónak 2019. március 15-én Kocsis Györgyi. A beszélgetésben hangsúlyosan esett szó arról a követeléséről, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kormányfüggetlen szervezeteket megbélyegző, tevékenységüket akadályozó úgynevezett "regisztrációs" és "Stop Soros" törvényeket.

A Civilizáció szerveződésben részt vevő mintegy tucatnyi szervezet 2018.
A civil szervezeteket ért kormányzati támadások ellen alakult Civilizáció tömörülés Debrecenben tartott rendezvényén hazai civil szervezet, köztük a Magyarországi Európa Társaság „villámprezentációk” segítsé
Kocsis Györgyi részt vett azon a 2019. november 23-i budapesti találkozón, amely Marco Perduca volt olasz szenátor, a Tudomány a Demokráciáért nevű jogvédő szervezet társalapítója, illetve magyarországi civil szervezetek és a média képviselői között zajlott.
Hegedűs István a Klubrádióban beszélt 2019. március 28-án a Fidesz romló helyzetéről az Európai Néppártban és a párt európai parlamenti csoportjában. 
2013. február 28-án került sor a Magyarországi Európa Társaság, a Mérték Médiaelemző Műhely, a Milla (Egymillióan a magyar sajtószabadságért) és a Délkelet-európai Médiaközpontok Hálózata “Európai polgári kezdeményezés a média sokszínűségéért” című kampányának sajtótájékoztatójára. A rendezvényen a...